B36,BÖSZÖRMÉNYI ÚT
BUDAPEST, XII. KERÜLET
1914-es polgári épület, lakás
A XII. kerület bel budai részén, kívülről impozáns, de nagyon rossz állapotú 78 nm.-es, 1 hálós, 2 emeleti polgári lakás volt a kiindulási pont, ami 1949-től 2025-ig egy család tulajdonában volt és az elrendezése azóta változatlanul állt. A jelenlegi konyha idén márciusig földpadlójú barkácsszoba volt, a korábbi burkolatok- Metlaki- pedig 1985-ből maradtak fenn. A bejárati és erkélyajtón láthatóak voltak az apró lyukak, amelyek a háborús sötétítés rajzszögeinek nyomai.
A felújítás során tulajdonképpen újraépítettük az egész ingatlant, hiszen a gázbeton falazat a véséskor széthullott. A konyhából 2. háló, a régi barkácsműhelyből konyha, a spejzből zuhany lett, míg lezártuk a fürdőszobát az előszoba felől, így megnagyobbítva azt egy ’walk in’ fürdőt építettünk a szülői hálóhoz. Kreatív, jó ízlésű, a történelmet, az építészetet, a régi polgári értékeket és a művészetet értékelő fiatal pár vagy család volt a célcsoport.
A kreatív koncepciót meghatározta a környék és a ház kora, hangulata, így egy polgári jegyeket viselő, friss, modern, vintage és új bútorokat és lámpákat együtt felvonultató karakteres, de harmonikus ingatlant terveztünk.
A projekt 4.5 hónap helyett 6.5 hónap alatt készült el, több mint 20 fő összehangolt közös munkája nyomán. Csáki Tünde, aki rengeteg magyar filmen és reklámfilmen dolgozott Art Directorként beszállt ebbe a munkába, rengeteget tanultam tőle.


AZ INGATLANRÓL
TERÜLET
78 NM
SZOBÁK SZÁMA
2 hálószoba, 2 fürdÖszoba
ÉPÍTTETÉS ÉVE
1914



"A nagyszüleim 1949-ben költöztek a lakásba, és a háborút követő viszonyoknak köszönhetően kb 56-ig társbérletben osztoztak rajta más családokkal. 1956-ban a velük lakó család rokonsága menekültként elhagyta az országot, így szabadult fel számukra egy másik lakás, ettől az időszaktól kezdve kizárólag a családom lakott ott. "
/Az előző tulajdonosok unokája/
KREATÍV KONCEPCIÓ
ZSÉDELY PROPERTIES X CSÁKI TÜNDE - LAKÁSTERÁPIA
KIVITELEZÉS
ZSÉDELY PROPERTIES
KÉPZŐMŰVÉSZ
DUKAI ISTVÁN
IMPRESSZUM
FOTÓS
ERDÖHÁTI ÁRON
IMPRESSZUM









Fun fact
Dukai István magyar képzőművész bízott bennem és megtisztelt azzal, hogy nevét és munkáit adta ehhez az enteriőrhöz és koncepcióhoz, ami így szerves részévé vált a designnak, összekötve ezzel a múltat és jelent. Művészetében ötvöződik a képzőművészet érzékisége, az építészet komplexitása és a design rendszerszemlélete, formákat és anyaghasználatot tekintve is harmóniát képez és belesimul a lakásba.



